Art.Pagony

Jeles vendégeket üdvözölhetett ma Csoportunk a foglalkozáson: Hamvas Endre dr. és Jávor György dr. elfogadták meghívásunkat – utóbbi mint ékes hallgató és barát, előbbi mint ékes előadó és barát jött hozzánk, hogy latin (ógörög, filozófia, orosz) szakosokként nékünk az okkultizmust, alkímiát (netán a gnózist, a hieroglifák kezdeti termékeny félreértését) magyarázzák, értelmezzék, kérdéseikkel gazdagítsák.

Nem voltunk már előismeretek híján: Bruegel Ikaroszától indítva több ízben érintettük az alkímia kérdésköreit, hogy aztán Bagi Máriánk gazdag prezentációja Hermész Triszmegisztoszig és a Smaragd tábláig, az alkímia szimbólumaiig is eljuttasson bennünket.

Hamvas Endrében ma a Corpus Hermeticum fordítóját és jegyzetelőjét üdvözölhettük, aki értő és érthető szavakkal ecsetelte ezt a nagyon nehéz és „hermetikusan elzárt” területet. Végül meg kellett értenünk, hogy az alkímiának bár nem kevéssé fontos, ám csupán első fázisa a fizikai anyag-átalakítás. Ennél lényegesebb és magasabb rendű az a folyamat, az a transzmutáció, mely révén az ember, önmaga korlátait meghaladva, áthágva, itt, e földön már megismerheti az örökkévalóságot, s maga is Isten közelébe kerülvén, mi több, akár istenülve részesülhet egy mélyebb tudásból.

Sokat haladtunk a mai órán a gimnázium felsőbb osztályaiba lépés iránt, és részesülhettünk annak belátásában is, hogy az igazán okos ember mindig szerény tud maradni, mivel a tudás, az értelem alázatossá tesz a nem ismert dolgok áradata, önnön parányiságának tudata előtt.

Készülünk a múmiák megtekintésére Szegeden, így máma megszakítottuk év végi készülődéseinket, Bruegelünket sem ismételtük tovább, ellenben Ormos Zsuzsink kiváló előadásában Egyiptomot, az egyiptomi isteneket, a Halottak Városát, Halottak Könyvét és a halotti kultusz, a mumifikálás titkait boncolgattuk borzongva. Mint tettük ezt hajdan, működésünk kezdetén, amikor Egyiptom tételes anyagunk volt. E régi alaposság példája Bagi Máriánk akkoriban fogant prezentációja, melyet ugyancsak levetítünk majd Egyiptom kapcsán. Zsuzsinak is maradt még mondandója, Máriánkat is meghallgatjuk, sőt szeretett, felejthetetlen csoporttársunk, Lajosunk piramis-referátuma is vár minket, eligazítóul itt az esztendő végén, jubileum előtt.

Kákosy professzor kutatásait sem szeretnénk számon kívül hagyni: döbbenet e hatalmas ország, hatalmas kultúra túlvilágra orientáltsága – művészetük óriási része ezt célozza, ezt szolgálja. Egy művészet csupán az örökkévalóság, a „pusztulást nem ismerő csillagok” számára, lent, elzárva a föld alatt, a holtak egyenes labirintusában…

Várjuk a szegedi kiállítás-látogatást is, Ale Ildikó művésznő és művészetpedagógus vezetésében, társaságában.

A Katalin-napot (szinte mindenki Katalin a csoportban; és Erzsébet…) Bruegel-kvízekkel ünnepeltük ma délután, hideg, esős novemberben, hiánytalanul. Előbb Németh Katink fejtörőjét néztük meg: ismert festmények különleges hátterei, varázslatos részletei tűntek fel előttünk, mintha sosem láttuk volna őket, s bizony, ez elgondolkodtatott egy műalkotás megismerhetőségét illetően. Majd írásbeli kérdések és csoportmunka következett, s gimnazista tagtársaink kiválóan vették az akadályokat. Csak az a Popper Leó, csak az a Cézanne nem akart menni… Hatalmas művész ez a Bruegel, méltán foglalkoztunk vele egy esztendőn át (hajdan, 10 esztendeje, az őskorra pár hét elég volt); csak találgatni tudom, mennyi időt vesz majd igénybe a világ egyik legjelentősebb festője és grafikusa, Dürer!

A csomagolópapír és a fürtábra is előkerült, mint a kisdiákok tanulási módszere, munkaformája, de csoportunk itt is decensen, finom eleganciával írt, felelt, jegyzetelt Bruegel képszerkezeteiről, állatvilágáról, politikához fűző viszonyáról, fő témáiról. Sajnos, a szóláncra már nem jutott idő, a vetített kvízt pedig a csoport vezetője egyszerűen elfelejtette, holott ezzel valóban sokat dolgozott odahaza…

Holnap mindenesetre Budapest és a Carmen, jövő héten pedig az egyiptomi halottkultusz végre csatasorba álló Zsuzsink interpretálásában, a szegedi kiállításokat előkészítendő. Utána aztán jöhet Hermész Triszmegisztosz és a Corpus Hermeticum Hamvas Tanárúr bemutatásában. Talán már ki is nőttük a gimnáziumot?

Erzsébeteinket ünnepelve, sütizgetve kóstolgattuk ma ismét az okkultizmus és az alkímia sötét testét, ki tudja, jó úton, jó ösvényen-e, „tekintélyes elefántként”-e (aligha), avagy csacska, de igyekvő bárányként… Mindenesetre nagy érdeklődéssel hallgattuk Szabina okos és személyes érzülettől fűtött előadását, ismétlését és felolvasásait Szepes Máriától és Thomas Manntól, majd Editkénket, Baktay Ervint citálva. Szőnyi György Endrét is segítségül hívtuk, hogy a középkorból kinövő Medici-reneszánsz neoplatonista tudományos életét némileg megértsük, benne Botticelli és Michelangelo jelképektől telt művészetét, végül a Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított kézirat előkerülését, a „filológiai tévedést”, ami bizony minket magunkat is elszomorított a Nagy Tudomány kétes régiségét illetően…

Jövő héten négy Katalinunkat ünnepeljük Bruegel-összefoglalóval, és befejezzük az Ikarosz bukásának jelképeit, hogy végül idegen szakértőt, vendég-előadót kérjünk meg a téma „helyretétele” okán.

Miközben nem feledkezünk meg a mágiákkal foglalkozás révén sem a keresztény Karácsony süteményes-képes-hárompásztoros megünnepléséről sem…

Az ezotéria, okkultizmus, mágia és alkímia rabul ejtette tíz éves jubileumát közelítő csoportunkat, nincs mit tenni, s a vétkes itt maga Bruegel, kivel közel egy esztendeje foglalkozunk már. Nem értettük ugyan még meg a Bruegel-életmű többek által hivatkozott alkimista vonásait, bizonyos motívumokat ugyanakkor már látni vélünk, ami pedig e különös tudomány történetét illeti, ebben olyan segítőink vannak, mint Bagi Mária, mint Kovács Szabina, és olyan szerzők támogatnak könyveikkel, tanulmányaikkal és fordításaikkal, mint Hamvas Levente Péter, Hamvas Endre, Hamvas Béla és Szőnyi György Endre, no meg Odorics Ferenc.

A következő órán a Rózsakeresztesekig merészkedünk, majd meghallgatjuk Szőnyi György Endre tanulmánya nyomán a középkor és a reneszánsz Arisztotelész- és Platon-tanulmányait, illetve egy „kapitális filológiai tévedést”, melynek Hermész Triszmegisztos, úgy tűnik, szerencsés áldozata…

Egyszóval: nehéz Bruegeltől megválni – érezzük, e mindegyre nagyobb s nagyobb alkotóerejűnek tetsző festőben még mindig lelünk feltáratlan témákra.

Ma például Bagi Máriánk „gimnasztikai gyakorlatában” vehettük magunkhoz a festő vélelmezett alkímiai tájékozódását, szimbólumait, e titkos tannal, az Arkánummal való elkötelezettségét. És hát, Máriánk oly alapos volt megint, hogy nemhogy a végére, de a közepéig sem jutottunk a feltárásnak: a Smaragd-táblánál állapodtunk meg, illetve előkerült egy Petőfi-dolgozat (Hamvas Levente Pétertől), mely a János vitéz (és A hóhér kötele) esetleges alkímiai vonatkozásait tárgyalja, továbbá Odorics Ferenc professzor szép nyelvű, metaforikus dolgozata Hamvas Béláról s a modernizmusról, sőt a posztmodernről. E széles ívű tanulmányok kibontásának sem értünk még a végére, de Szabinánk hozzátételét is várnánk a „Mindegy egy!” filozófiáját és Szőnyi György Endre kutatásait illetően, és Máriánk dolgozatából is elég sok lehet még hátra. Szeretnénk megérteni az Ikarosz bukásának esetleges alkimista vonásait; szeretnénk kitekinteni Szerb Antal és a Pendragon legenda (netán a Száz év magány) felé is. Megérteni, miért mondják annyian, hogy Bruegel nem éppen a parasztság festője, hanem tudós, okkultista gondolati festő is…

Lassan végére járunk a szeretett Bruegelünkkel való foglalkozásnak, holott korántsem mondhatjuk, hogy teljesen kimerítettük volna a témát.. . Ma a különlegesen érdekes Királyok imádásáról hallgattuk Németh Kati előadását, majd Klárink Bábelét, mely már a Nyílton elmondandó bemutató alapja lesz. Előtte tervezgettünk: mind programjainkat, mind a jubileumi Nyílt Foglalkozás szerkezetét, kiállításának tematikáját – sok kacagással és komolysággal, ahogy szoktuk.

A Királyok imádásán a főszereplő az ifjú és szép, elegánsan öltözött szerecsen király, Caspar (Leopold?), azaz Gáspár (vagy Boldizsár) volt, kinek boschi talányosságú ajándéka különösen megragadott bennünket, a vén király divatjamúlt, kényelmetlen, de roppant hiteles ruházatával együtt. A másik centrum, horribile dictu, a kisded Jézus férfiassága volt, ám ez elsősorban az előadás alapjában fekvő tanulmány kissé szabadon engedett fantáziájú érdeklődésére vall (Daniel Arasse, 1944-2003, Festménytalányok) – a mi előadónk e kényes témát kiválóan és kritikával tolmácsolta. Ajánljuk itt csoportunk figyelmébe Eörsi Anna munkáit, ill. Julia Kristeva mélylélektani megközelítéseit. A képen megragadott bennünket az elefántok és tevék szokatlan jelenléte, továbbá a három Király/Bölcs egymástól elkülönböződő ábrázolása. Kíváncsiak volnánk most már az okokra is…

A Bábelre pedig úgy gondolunk, mint Bruegel egyik főművére, melyhez az új és új korszakok mindegyre visszatérnek, más- és mást találva, fedezve fel benne. Szeretnénk a két festményhez az őket megelőző metszetet is megszemlélni! Számítunk Klára kiváló kidolgozására, hiszen e képet csoportunknak alkalma volt látni is Bécsben.

Jövő órára izgatottan várjuk Bagi Máriánk beígért alkímiáját, bruegeli szimbólumaival együtt!

Dorogije moi Druzja, bolsoje szpaszibo za szevodnyascseje pozdravlényije, ot Vasz i ot mojevo Inszpektora…

édes kedves Csoport, nincsen nekem orosz billentyűm, de autentikusan szerettem volna megköszönni a sztyeppék s a Léna üzenetét hozó dél-uráli köszöntést, belga csoki felerészt megéve…,

de a jövő áprilisi kirándulásterveket, melyekből jelenleg a Léda-féle Nussbaum-ház, illetve a Bihari-hegység zúgó szorosába történő barlangos bepillantás izgat legjobban, azt is köszönjük!

és hát: készülünk, teljes (egyelőre csak gondolati) erőből a Nyíltra, ez azonban nem publikus, így erről hallgat ma a fáma…

Annyi bizonyos, hogy jövő utáni héten találkozunk legközelebb a jövő heti ünnepnapok miatt, de akkor aztán két ízben is: szerdán az Őszi tárlatot, illetve a Tornyai Múzeum kiállításait nézzük meg, pénteken pedig, közeledvén lassan szeretett Bruegelünk végéhez, a Babelről beszélgetünk, illetve tán, Németh Katink révén, egy kevéssé ismert londoni képről. Utána még az Ikarosz jön újra, ikonográfiailag, ha Máriánk az alkímia mellett erre is képesnek s késznek mutatkozik, de azután átadjuk magunkat a februári jubileumra való előkészületeknek!

Eszterkénk ejtett ma még néhány fontos szót Saulusról, Mészöly kisregénye ürügyén, de Tandori Dezső Damaszkuszi útja is szóba került, s felhangzott a Mészöly-műből Jézus vallatásának döbbenetes epizódja.

Idézem A damaszkuszi utat:

„Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,

Legfőbb ideje, hogy”

Reggeli órákban tartott rendhagyó alkalmon hallgattunk ma rendkívül érdekes, a most rendelkezésre állónál jóval több időt kitölteni képes előadásokat. Dratsayné Eszterke Mészöly Miklós Saulusát értelmezte számunkra, mintegy a korábbi Bruegel-kép előadást bemélyítve, idézetekkel, kommentárokkal. Továbbgondolandó, párbeszédre, kiegészítésekre ösztönző munka, mely megértette velünk, hogy a Mészöly-regény megáll a megtérés küszöbén, a damaszkuszi úton vagyunk, a megvakulás és látóvá válás pillanataiban, előkészítve, de kommentár nélkül.

Bodrogi Kati, új tagtársunk Bruegel Keresztvitelével debütált, felejthetetlenül, jó arányérzékkel. Nem kívánt mindenről mindent elmondani, s így belefért a keretül magára szabott időbe, filmet is néztünk, zenét is hallgattunk. A festmény filmes megelevenítése s a Memling-kép párhuzamként történő, ökonomikus bemutatása mindnyájunkat lenyűgözött. Itt is maradt ugyanakkor sok olyan gondolat, melyhez következő órán vissza kell még térnünk… Az Élet s a Halál körét, az Ördögöt, a Halál- s az Élet fáját mi is megpillantottuk a festményen, s láttuk a Teremtőt mintegy molnárként megjelenítve, amint megállítja az Időt s a felhőket.

Végül meghallgattuk Csoportunk költőjének Haranghy Gézának új versét.

Szeretett Tagtársunk, előadónk, Ormos Zsuzsi ma megörvendeztetett bennünket szíves jelenlétével, sőt, előadásával. Még mindig a kimeríthetetlen Bruegel, még mindig a bibliai tárgyú képek, jelesül: Saulus megtérése… Nem Saul, a zsidók királya (őróla Mihályné Erzsike beszlt), hanem egy jeles újszövetségi alak, maga az ún. 13. apostol, a későbbi Szent Pál, ki a damaszkuszi úton, miközben épp a titkos keresztényeket hajszolta, végre is „nem rugódozott tovább az ösztöke ellen”, s egy csoda hatására átállt oda, ahová már régóta való volt… Zsuzsink előadása lefegyverzően okos, felkészült és adatgazdag volt, legközelebb ehhez társul még Dratsayné Eszterke Saulus-elemzése Mészöly Miklós regénye nyomán.

Bruegel Saulus-képén mintha Hannibál serege kelne át az Alpokon, s a főalak, a főcselekmény alig feltárható, alig kivehető, mint annyi más képén jeles szerzőnknek. Néztük még Masaccio, Dürer és Caravaggio Saulusait is, hogy Zsuzsink kedvenc Michelangelójáról ne is beszéljünk! De sorra került Csernus Tibor trilógiája is (tetralógia? most nem leltük a negyedik Saulus-képet) a maga neobarokk lenyűgöző másmilyenségében.

S a Nyílt Nap szervezésében is előre léptünk! Most csak annyit súgunk meg, hogy LESZ Utolsó Ítélet!

Hirtelen jött kis pesti kirándulásunk után e hét péntekén ismét találkoztunk a szokott időben, megszokott helyen. Szalma Jutkánk jóvoltából pesti utunknak csaknem másnapján máris referálhattunk társainknak a restaurálás tudományáról-művészetéről. A budavári Országos Széchényi Könyvtárban egy ilyen áttekintő bemutatót néztünk vezetéssel: Munkácsy Trilógiájának, Than Mór Attila lakomájának, kis-kastélyoknak, mennyezetfreskóknak s a híres kassai Mátyás-szoborkomplexumnak az újjávarázsolását, egy Tiziano-kép restaurálás útján történő azonosítását, egy Cranach-kép körüli attribuálási kérdéseket s egy félmúlt-béli kökénykék KISMOTOR helyreállítását magyarázta el nékünk Szentkirályi Miklós tudós restaurátor, s majd ezt a délelőttöt tette átélhetővé, nézhetővé Jutka prezentációja, felfestve a Könyvtár hányatott múltját – s jövőjét is….

Ezután a 2015-ös jubileumi Nyílt Nap tervezésébe merültünk, de erről nyilvános blogban nem írhatok, hisz meglepetésnek szánjuk szeretett Vendégeinknek. Csak annyit, hogy – mint mindig --, most is a legteljesebb demokratikus együtt működés jellemezte csoportunk válogató-ötlethozó-tervkovácsoló tevékenységét.

Jövő héten reményeink szerint Saulussal folytatjuk, Bruegel ecsetje alól.

Ma végre Mihályné Erzsikénket hallgathattuk még mindig Bruegelből, még mindig a Bibliából: Saul király története, tragikus sorsa, szokatlan, megdöbbentő öngyilkossága volt a tét, s hozzá a hosszú, megrendítő mese a Szentírásból egy királyról – egy emberről, kit a Sors kezdetben kiválaszt, kiemel, megáld minden jóval, de majd gőgössé teszi, s lesújt reá… Mélységesen modern-lelki történet egy deprsszióssá váló nagy emberről, ki mellett csillagként jön fel, emelkedik ki egy másik rendkívüli lény, a pásztorfiúból lett új király: Dávid.

Mindehhez Bruegel ismét-csak „középpont nélküli”, rejtett fókuszú, mellérendelt, eltolt képe, ahol Saul és szolgája önkezével vet véget életének, aprócska, ügyetlen bábuként vérezve el a sziklán, a filiszteusok elleni óriás-csata sötét előterében… Kicsiny kép, határtalan panoráma. Kiváló előadás volt, hallgattuk volna még!

Azonban pesti kirándulásunk anyagát néztük még ezután, N.N. (R.né P., magát felfedni nem akaró rendkívüli leleményű és invenciójú tagtársunk) prezentációján csodáltuk a Galériában szemlélendő DADÁt és szürrealizmust (főként az első irányzat az, mely megragadta, s magához láncolta csoportunkat: egy hokkedlihez hegesztett, mozdíthatatlan biciklikerék és a Mona Lisa férfias mosolya, pont eltalálja Körünk karakterét; végül a diszkréten fehér, bágyadtan porcelán piszoár, Forrás cím alatt!). Félő, átugorjuk a közöttes évszázadokat, hogy ezentúl csak a DADÁnak szentelhessük péntekjeinket…

Sem Bruegel Szépművészeti Múzeum-béli képe, sem Kláránk előadása nem tűnt a mai alkalommal sem kevésbé érdekesnek, mint egy héttel ezelőtt az első rész, bár nem tagadjuk, ez már valóban felső gimnazista tananyag… Ígérjük azonban kedves Csoporttársainknak, hogy most egy rövid ideig megint könnyebbre vesszük a formát, hogy légyen idő-erő megemészteni ezt az elképesztő képet táboritástul, anabaptistástul, antitrinitáriusostul, hadd’ ne folytassam!

Szükséges számunkra az ismétlés, ezt eddig is tudtuk, most azonban még inkább megértettük: a Keresztelő Szent János Batthyány-tulajdonban lévő prédikációja kicsiny kép, mi vagy harmad-negyedszer rugaszkodunk neki megismerésének, s a képlet mind bonyolultabb, a feltáró munka nem fejeződött be, csupán mi hagyjuk abba, de legérdeklődőbbjeink keresgélhetik a további információkat. Mert van mit nyomozni: a kép nem pluriszcénikus, ámde szupersűrítmény – terek és idők vannak összetolva benne, hisz együtt látható itt a Bemerítő (sic!) János, a felnőtt, de még nem működő Jézus, a Gyolcsruhás, azaz a büntetésosztó és kijelölő, az Isten büntető kardjaként Európát fenyegető török, a cigány jós, és tán Batthyány Ferenc, illetve Bruegel halhatatlan anyósa… háttérben, egy virtuális Alpok mennyei tereiben a még temploma előtti, folyóparti Jeruzsálem…

Aki kedvet érez a megfejtéshez, folytassa a munkát, köszönjük Klára alapos előadását, s várjuk Mihályné Erzsikénk és Zsuzsink kétfajta, kétlényegű Saul-ját, Saulusát.

Szilágyi Klára ma ismét lenyűgöző előadással örvendeztetett meg bennünket: Bruegel volt a tét megint, egy már sokszor elővett, sokat elemzett festmény új szempontú megközelítése – a Keresztelő („Bemerítő”?) Szent János prédikációja, melyről a Szépművészeti Múzeumban Ormos Zsuzsi beszélt nekünk.

Klára ma a festmény vallás- és művelődéstörténeti hátteréről, magyar kapcsolatairól szólt, s korántsem értünk témánk végére, következő alkalommal folytatjuk. A kálvinizmustól a baptizmusig, anabaptizmusig jutottunk, egy kegyetlenül közelítő, biztosnak tudott világvége jövendöléséig, a Tau jele alatt. Sok mindent megtudhattunk a Batthyány családról, kiváltképp a rendkívüli sorsú Boldizsárról – csoportunk újratanulja a történelmet Kláránk révén, évek óta. A sokalakos, rejtelmes kép újabb s újabb arcait mutatja felénk törököstül, cigány jósostul, epileptikus hallgatóságostul, s a jobb oldalon trónoló kikezdhetetlen, megdicsőült Bruegel-anyós jelenlétében…

Mind jobban az az érzésünk, hogy Bruegel festőművészete sokkal bonyolultabb annál, mint kezdetben hittük: az alkímia felé tájékozódás, allegorikusság, a népi mondások fordított világa mellé vallási szélsőségek, eretnekség-gyanús különös szektásság levegője, elfedett, veszélyes, lázító és vonzó jelentések társulnak,

kíváncsian várjuk a még hátralévő Bruegel-előadásokat!

Ismét Bruegel, s most a Magvetőpéldázata, egyike azon jellegzetes képeknek, melyeken a főcselekmény szinte láthatatlanul, mintegy elrejtve szerepel a sok apró jel, gazdag természeti háttér közegében. A képhez hozzáolvastuk Márk evangéliumát, mellé a Bibliai kislexikon kommentárjait, különösen érdekesnek találtuk a Genezáreti tó vagy tenger, s a rajta átfolyó Jordán jelenlétét a csaknem misztikusan szép, opálosan világló háttérben: a vihar lecsendesítésének jézusi jelenete olvasandó mellé. Elöl, oldalt a terméketlen barnaságban Millet-Van Gogh magvetője szórja kötényéből az apró magvakat (itt aligha csírázhat ki bármi…); eggyel hátrébb, a kép középrészén Jézus maga sejlik fel tanítványai közt, amint a példázatot magyarázza tanítványainak, s még hátrébb, távolba nyúlón a Tibériás tava. Bruegel letörpíti a nagynak vélt/tudott dolgokat, s átadja őket a hétköznapok mellérendelésének…

Beszéltünk még, múlt óránkat kiegészítendő, a Lajta-oltárképhez kapcsolódóan a művészettörténet nagy Emmaus-képeiről Tizianótól Tintorettón át Rembrandtig, Caravaggióig: ahány festő, ahány kép – annyi értelmezés, s mi egy „német módszer” szerint igyekeztünk „Látni tanulni” (Rilke: Malte Laurids Brigge).

Sajnos, Anna Margit fiktív önéletrajzának felolvasása elmaradt, így, úgymond, készületlenül megyünk csütörtökön a REÖK kiállítására. De hátha mégsem, hisz nemrég láttuk együtt az Ámos-Chagallt!

Kétfélével foglalkoztunk a mai alkalommal: részben kapcsolódtunk a múlt heti előadónk által felvetett problémákhoz; részben Bruegelünket vettük ismét elő.

Elgondolkodtunk, hogy – valóban – lehetséges-e a modernitásban a szentkép-festés, az áhítatos korok múltán, a hit válságának évszázadaiban létezhet-e még hiteles templomi festészet. Dilemmánkra több kép felidézésével igyekeztünk válaszolni: Benczúr Gyula, Aba-Novák Vilmos, Rudnay Gyula, Székely Bertalan oltárképeit néztük, csodáltuk, meggyőzetve arról, hogy igen, van létjogosultsága a modern áhítat képeinek is. Hozzákapcsoltuk még témánkhoz Csontváry különös képét, a Fohászkodó Üdvözítőt, s eszünkbe juttattuk, hogy az egész gondolatmenet az elmúlt órán Munkácsy Krisztus-trilógiájából indított. Végül Lajta Gábor nemrég befejezett és felszentelt dombóvári festményét tekintettük meg: Jézus Emmausban volt a választott téma, s mondhatjuk – egész csoportunkat lenyűgözte az új realizmus technikáin iskolázott finom szépségű kép, mely minden bizonnyal a gyülekezet meghitt örömét, áhítatát szolgálja majd. Adósak maradtunk viszont a téma híres európai feldolgozásaival, főként például a Rembrandt fogalmazta válaszokra gondolunk. Ezt jövő alkalommal pótolnunk kell, hiszen a Bagi Mária készítette prezentáción rajta vannak e festmények!

A továbbiakban Bruegel „középpont nélküli” bibliai tárgyú képeinél időztünk el. Visszatértünk Popper Leó fiatalon elhunyt művészettörténész Bruegelt illető, Tolnay Károly felidézte kijelentéseihez; a Cézanne-párhuzammal kapcsolatban érintettük az Allteig („egyetemes massza”) kérdéskörét, ahol a fény és környezeti valeur mint bőr tapad az adott valóságtárgyra… Megállapítottuk, hogy Bruegel világnézete valószínűleg középpont- és transzcendencia-nélküli volt: a Biblia és a mitológia kiemelten fontos jelenetei a festmények mintegy mellékes, csaknem elrejtett epizódjává válnak a Betlehemi gyermekgyilkosságon, a Királyok imádásán, a Saul öngyilkosságán, de a nagy Kereszvitelen, a Keresztelő Szent János prédikációján, de az Ikarosz bukásán is. Bruegel, úgy tűnik, az emberiség életét megfordított világnak látja, az embert pedig olyannak, kin a természet teljességgel uralkodik.

A következő foglalkozáson a Magvető című alkotást vizsgáljuk meg fenti szempontokból.

A mai alkalommal először Magyarné Anna tagtársunk előadását hallgattuk. Anna visszavezetett bennünket bakonyi túránk kedvéért kissé elhanyagolt Bruegelünkhöz: a Misanthrope (1568) című festmény furcsa nyomokban hívja fel a figyelmet, hogy nem járunk el helyesen, ha szó szerint vesszük a látottakat: allegóriáról, paraboláról, példázatról van szó bizonnyal. Különben nem tébolyogna a csuklyás, fekete alak vaskos erszénnyel a kietlen pusztában; nem burkolná tolvaját a titokzatos üveggömb, s tán a szélmalom sem állana a kép hátterében, no meg a birkák nyája… Anna a képhez Moliére jóval későbbi komédiáját illesztette, hasonló cím alatt, s a darabból vett felolvasások azt sugallták: a dolgok tegnap és ma változatlanok, minden visszatér, vagy el sem is múlik sosem.

Anna előadását vendégünk bemutatója követte. Nem először látja szívesen csoportunk Mórocz Gábor PhD hallgatót, ki most disszertációja egyik témájáról, az esszéíró Asbóth Jánosról beszélt. Megragadott bennünket e különleges intelligenciájú, angolosra formált késő-19. századi ember, egyszerre haladó s konzervatív gondolkodó, aki művészeti kritikáiban Ruskin nyomain járt, s ha az idő rövidsége nem engedte is a kifejtést (a foglalkozást követően a Galéria Mednyánszky-tárlatára igyekeztünk), sok kérdés, gondolat fogalmazódott meg bennünk az elhangzottak kapcsán, s eszünkbe idéződött a korábbi Justh-előadás is. Sok sikert, szerencsés előmenetelt kívánunk fiatal előadónknak!

Bruegel bibliai tárgyú műveivel folytatjuk az elkövetkező órán.

Visszatekintettünk e heti foglalkozásunkon gyönyörű bakonyi kirándulásunkra: Haranghyné Ancika fotói máris hadrendbe álltak, hogy utunkon részt venni nem tudó csoporttársaink is részesüljenek a sok jónak legalább a látványából s a meséből, amit hozzá tudtunk fűzni.

Napról napra haladva vettük át a látottakat a Zirci Apátság részletes megtekintésétől, hosszú sétánktól a romkerten, szobor-bejáráson át a gyönyörű könyvtárig, a könyvtár ritkaságaiig, a mennyezet díszeiig, a szépen nevelt kertekig. Utána már Bakonybél következett a fotókon, Máriánk pontos menetrendje szerint: a rokonszenves szállás, a közeledő vihar a pipáló hegyek felett, a vidám falatozás az első estén, kisebb kirándulásaink, sétáink a környékben (szigorúan a 30 fokot meg nem haladó lejtőn!) – s az időjárás is kedvezett nekünk, az előrejelzések ellenére.

Kirándultunk a környező hegyen-völgyön a kisvonattal („Csi-Hú”, a Nyírségből), sok megállóval, sétával, jó történetekkel, jó levegővel, s Marikánk ez évi meglepetése a Kis-Gyilkos tó volt, az erdélyi félelmes, 10 méteres természetes víz-beszakadás szelídebb kisöccse: szépséges, poétikus vidék.

A Csillagdáról nem is szólok: ehhez a mi tudásunk kevés, érdeklődve, ámulva hallgattuk a fiatal fizikus hallgatóbarát előadását, s a mi sosem felejthető, szeretett Lajosunkra gondoltunk, aki mindebből mindent értene, s utóbb szépen el is magyarázná nekünk. Sajnos a napkitöréseket s az augusztusi ég csillagait nem láthattuk: ennyire azért nem volt jó az idő, de Szabinánkat így is elkápráztattuk a látottakkal…

Végül a Borostyán-forrás, majd a Szent Mauritius monostor az arborétummal, s vége lett a vetítésnek – vége lett a kirándulásnak. Köszönünk mindent a mi Máriánknak, s egymásnak, az állandó, kikezdhetetlen jó hangulatért.

A következő alkalommal visszatérünk Bruegelünkhöz, méghozzá algyői Annánk Mizantrop-előadásával!

Betyárkodtunk ma reggel, elmondhatjuk magunkról… Készülünk, ugye, nyári rendes kirándulásunkra, ez esetben a Bakonyba, s előkészítő előadásaink végére érvén, a mai (újabb időkben péntek reggel 9 és fél 11 közt zajló) foglalkozásunkat a bakonyi betyárságnak szenteltük, meghallgatva először is Németh Kati szép szavalatát Adytól (Párizs, az én Bakonyom). Bagi Marika betyár-prezentációt készített, s mi ámulhattunk Sobri Jóskán, Rózsa Sándor kemény arcélén, Savanyu Jóska keménykötésű szőkeségén, de látnunk kell, hogy betyárok, szegénylegények, híres zsiványok nemcsak a Bakonyban voltak, de a Somogyban, Mátrában s főként az Alföldön úgyszintén – a Rákóczi bujdosó kurucai óta szerte Magyarországon. A szegény nép igazságosztó hősöket csinált belőlük, a hatalom elleni kérlelhetetlen, szabad lázadókat, kik nem féltek vásárra vinni a bőrüket, igazságot szolgáltattak a népnyúzó úri fajzat ellen… Legenda, mese, valóság keveredik itt, dalok, táncok és sok-sok irodalom Mikszáthtól Jókaiig, Móricztól Tömörkényig, Arany balladáiig, Ady kuruc-verseiig… Nem is tudtuk befejezni a témát: ha hazatértünk a Bakonyból, a friss élményekkel feltöltekezve, tartunk még egy betyár-órát, ahol Dobai Péter forgatókönyvére (Se fedél, se törvény), regényére (Vadon) s a három magyar betyár-filmre (Rosszemberek/Talpuk alatt fütyül a szél; Sobri s a legjelesebbre, Jancsó Miklós Szegénylegényekjére) is kitérve, részleteket nézve mélyülünk el ebben az izgalmas témában, melyhez Munkácsy Siralomháza, de Hollósy Simon Rákóczi-indulója is kötődik..

Az órát azonban nem a zsiványokkal, hanem Bruegellel zártuk: Szalma Jutkánk tartott, a tőle megszokott komolysággal, áttekintő aprólékossággal beszámolót és tájékoztatót a nagy festő bibliai témáiból. Az eligazítót majd kiselőadások követik, képről képre. És legalább Bruegel is érzi: van élet a Bakony után is, s visszatérünk hozzá.

Most három versrészlettel mégis betyárjainkat s a Bakonyt idézzük:

Messze setétedik már a Ság teteje,

Ezentúl elrejti a Bakony erdeje,

     Szülőföldem, képedet.

Megállok még egyszer, s reád visszanézek.

Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek!

   Vegyétek bús könnyemet. /Berzsenyi Dániel: Búcsúzás Kemenes-aljától/

Az lovamrul igen lekopott az patkó,

Azki még rajta van, az is nem igen jó.

Ha nem patkoltatok, elhal tűlem az ló,

Csak gyalog maradok, mint egy rút kóborló.

Az farkasbőrömnek lekopott az szőre,

Pókháló palackom az szegen bélepte.

Nyargalódzik rajtam az tetvek serege,

Mert szurkos az üngöm, nincs ki fejérítse.

Kurva már az anyja! mint élhetek, élek,

Kivetem hasamat az szép verőfénynek,

Csak úgy dohányozok, azmidőn éhezek,

Így én is másokkal szépen eltengődek. /Buga Jakab éneke/

Megállok lihegve: Páris, Páris,

Ember-sűrűs, gigászi vadon.

Pandur-hada a szájas Dunának

Vághat utánam:

Vár a Szajna s elrejt a Bakony. /Ady Endre: Páris, az én Bakonyom/

Az elgondolkodtatóan sok és kevés 60-as szám jegyében zajlott (legalábbis gondolatban) a mai óra, legalábbis az ünnepelt és megverselt számára, köszönet alkalmi Költőnknek, Gézánknak, s idézem:

valami űz hajt lankadatlan

(…)

de a végtelen tengerébe visz

az emlék s az értelem

Költemény, Klárika-csokifinomság, gladiolusz és: három drágakedves alak, kiket oly rég nélkülöztünk: Csókay Piroskánk, egyenest a szeles Balatonról, s mindjárt előadást is tartott a bencésekről, hisz ne feledjük: nyári rendes kirándulásunk két hét múlva esedékes a „Betyárok Földjére” (Katikánk, ne feledd, hogy Páris az (Ady) Bakonya!! – s hamarosan a miénk is…, szavalattal megidézzük). Piroskánkon kívül egyszer csak megpillantottuk rég nélkülözött Zsuzsikánkat is, nagy-nagy öröm – nélküle, az Ő művészettörténeti szakértelme nélkül szegett szárnyú gerlicék vagyunk, volnánk. Viszont kiderült, hogy a hüllőkkel, kivált a békákkal nem ápol Zsuzsink meghitt viszonyt – Ancikánk természetföldrajzi és állatbiológiai vetítésén több ízben elfedte szemét, unkák, gyíkok esetén. És itt volt Szőke Mártink is, csendesebben, bánatosabban, mint szokott, de mégis eljött!!

A bencés előadás felzárkózott Zirc, III. Béla, Szent Móric és a Bakonybél-áttekintések mellé, csakúgy, mint a földrajzi, növénytani, pataktani ismerkedés e máris-megszeretett (és csak 25 fokos emelkedőket tartalmazó, szurdok- és kaptató nélküli) csodahellyel.

Legközelebb: betyárok, de szót engedünk kissé Bruegelnek s a Bibliának is, hogy legyen hová visszatérni a Bakonyból!

A mai foglalkozás titkos hívószava pedig: PAUTYINKA, azaz – Pókfonál oroszul, Hajnóczy Péter és Jávor György tollából, forever.

„A holdfényben vékony, csillogó pókfonál ereszkedik az alvók fölé. A festő előredőlve nézi a mozdulatlan, csillogó fonalat. Belép a képbe, lassan lépked az ösvényen a cserjés felé.”

Az Art.Pagony oktatója a mai (rendhagyó időpontú) foglalkozás után bejelenti, hogy az Önképzőkör tagjai lassan érettnek bizonyulnak a magasabb gimnáziumi osztályok, netán kifejezetten egy művészeti tagozatba lépésre. Elmúlt alkalommal Szalma Jutka kápráztatott el bennünket alaposságával a cisztercita rend és monostorai számba vételével, ma pedig Szent Móricról, a szerecsen szentről hallhattunk minden zugba bepillantó előadást Pirókánktól Bakonybél kapcsán, továbbá Klárától Béla királyainkról, legközelebbről közülük a III.-ról, hogy végül Németh Kati varázsoljon el valamennyiünket Güntherrel, a remetével és Gellérttel, a Kelen-hegyen szomorú véget ért velencei bencéssel, majdani püspökkel, valaha-volt munkadalunk gyönyörködő hallgatójával…

Nehéz, komoly előadások voltak ezek, sok adattal, sok képpel, s lehet, az volna a leghelyesebb, ha még egyszer meghallgatnánk mindet, bízva az ismétlés megértető- és bevéső erejében. Mindenesetre, sok kérdés maradt nyitva, így a Deliberatio Gerardi Morosanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isingrimum liberalem című nagy Gellért-mű keletkezésének, tárgyának, Batthyány-kapcsolatainak tudományos feltárása, tisztázása is.

Következő alkalommal betyárokról is szó lesz, hátha akad még belőlük a Bakonyban…

Ismét megszakítottuk az immár sokat tűrt Bruegelünkkel való kíváncsi, vágyakozó foglalkozást, mert az Art.Pagony újra kirándul, hegyet mászni indul, ahogy ezt néhány éve nyaranként bevezette. Teszi ezt az idén azzal a szigorú fogadalommal, hogy a 25 fokos útvonal-emelkedést semmiképp meg nem haladja barangolásai, túrái során: nincs szikla, nincs barlang, nincs meredek ereszkedő és bozótos, keskeny patak-híd és veszélyes általmenet… Tanultunk a tavaly történtekből, de vágyunk kirándulni, s úticélunk most a Bakony, a régi betyárok fészke, Bakony lesz a mi Bakonyunk, s nem Párizs, és megnézzük Zircet, Bakonybélt, szelíd túrákat teszünk a nevezetes emlékekkel teli tájon, s reményeink szerint bizonyos tortaféle sütemények is szóba kerülhetnek, ha a naptár mást mutat is már...

Ehhez a szép bakonyi tervezethez hallgattunk-néztünk ma két számottevő előadást: Balogh Erzsi Bakonybél és környéke nevezetességeit tárta fel, sok-sok képpel, ízelítővel; Szalma Jutkánk pedig csoportunk komolyságához illő komolysággal, alapossággal mutatta be a hazai bencések történetét, dunántúli fészkeit, középpontban a belőlük kivált, őket korrigálni kívánó cisztercita rend magyarföldi sorsának alakulását. Valóságos történelmi és földrajzi utazásban volt tehát része a csoportnak, s a valós képekhez, érzékletes festményekhez a számítógép modelljei, virtuális képei is hozzájárultak. Köszönjük előadóinknak a széleskörű tájékozódást/tájékoztatást; köszönjük Máriánknak, hogy évről évre felejthetetlen kirándulásokat szervez nekünk!

Mást terveztünk, mégis a Bábelről volt szó mai alkalommal. A foglalkozás elején végre sikerült egy adósságot törlesztenünk: gratuláltunk szeretett költőnknek, Haranghy Gézának Pesten elért magas költői eredményéhez, helyezéséhez, s meghallgattuk három érintett költeményét, ámulva, hogy mennyit haladt, fejlődött művészi útján, mióta megismertük.

A csoport vezetője egy kortárs oltárképet szeretett volna meglepetésül prezentálni a mai alkalommal, Lajta Gábor ecsetjétől, de Kláránk Bábel-előadása (a képeket Pirókánk válogatta, szerkesztette, mondhatni: alkotta) annyira magával ragadott mindnyájunkat, hogy lehetetlen volt megszakítani mondandóját, netán megrövidíteni azt. Sőt, a Bábel-témát megközelítőleg sem tudtuk befejezni, oly összetettnek tűnik, rétegzettnek, további témák, művek felé nyitónak. Nimród király dölyfét, parancsoló jelenlétét csodáltuk; a munkavezető alázatát; ámde a távolban feltűnő kőművesek nemtörődöm henyeségét, tiszteletlen, dévaj gesztusait. Az épület ellentmondásos kialakítását; kint és bent viszonylagosságát; a felhőket lebíró magasságot egy távoli-hegyes németalföldi tájon, ahol, ím, óriásszikla nő belé a gigászi zikkuratba… Ha toronytemplom az, ami itt épül; ha az Eufrátesz partjain vagyunk, s nem a Colosseum tövében…

Néhány alkalmat minden bizonnyal a Bábellel fogunk még tölteni, utána pedig Bruegel többi bibliai tárgyú festményére kerítünk sort. De Lajta Gábor Emmausi vacsoráját is meg kell néznünk Dombóvárról, az evangélikus templomból, s Eszterkénk Saulusa (Mészöly Miklós kisregénye), Mihályné Erzsikénk öngyilkos Saulja is ott a várakozók listáján!

Rendkívüli helyszínen tartottuk ma a foglalkozást: a Felszabadulás 3/b Fsz. 1. szám alatt, tagtársunk, Mérayné Bodrogi Katalin lakásán, kedves meghívásra, egy hirtelen kicsinnyé és mássá vált régi-új lakásban, köszönjük.

Az emlékidézésen kívül azért az együtt-gondolkodást is folytattuk, ha ma nem is éppen Bruegel ürügyén. Őt bibliai témástul a következő péntekre hagytuk: következzék a Bábel tornya, majd Saul, az Ószövetség tragikus melankolikusa…

Ma a 17-e keddi könyvheti előadáshoz tértünk vissza, hogy megállapítsuk novella és esszé műfajának különbségeit, miközben a téma, a hely s az idő egyazon: a közelmúlt Romániája, Erdélye, a történelem tere és ideje, „szerelmes földrajza”: egy világ, nagyon is közel hozzánk, mégis ismeretlen, szép és riasztó egyszerre – töprengésre készt. Váradi B. László Sátorosok című önéletrajzi esszé-etűdjét olvastuk együtt Bodor Ádám Egy csöndes látogató című novellájával, nehéz volna különbséget tenni a kettő között, értékeiket illetően…

Még kipillantottunk az erkély korlátján át Faragó néni házára, a hajdanvolt óriás cseresznyefa helyére, a falra, mely mögött a muraközi szódáslovak vártak a fuvarra, s a félhomályos kisszobában a valaha-volt perzsaszőnyeg és ébenfa, karmos lábú asztal helyére.

Hol van a már nem létező (múlt) és a még nem létező (jövő)? Nyilvánvalóan az animus aktusaiban (emlékezet, álom, déja vu, asszociáció stb.); s mindez egy sajátos, csak az egyénre jellemző időtudatot eredményez. Az idő megalkotása az ön-teremtéssel kerül kapcsolatba. Az én-tudat szaggatottá válik, növekvő számú emlékezettudat jön létre, s e rétegek paravánokként helyeződnek egymás elé. A tartam nem ok-okozati jellegű összefüggéseket tartalmaz; nem előzmények és következmények kapcsolatára utal, hanem szabad teremtés, kaland a tudat labirintusában, korlátlan válogatás és ugrás. Egyfajta diszkontinuáltság jön így létre: „az önmagát mint egymásra rakódó s egymással bonyolult, de semmiképpen nem oksági kapcsolatban álló tudatok halmazát megtapasztaló én.”

Maga a narráció is felvállalhatja az önmegőrzés, az önátmentés funkcióit: szembeszegül az idő törlő, elveszejtő energiáival. Az elbeszélés nem egyéb, mint jelenlévővé tétel.

Bajaink, betegségeink, panaszaink folytatódnak e nehezen, keserűséggel indult 2014-ben, szerencsére munkakedvünk töretlen, ha jókedvünk nem is… Bruegel ma Jung Kati révén képviseltette magát a foglalkozáson: Katink különböző értékes tanulmányok nyomán ismertette a Vakok című festmény ikonográfiai és ikonológiai értelmezését, eszkatológiáját (a végső, utolsó dolgok tudománya) és tropológiáját (a retorika a trópusok és alakzatok, vagyis a nyelv, a szöveg figuralitásának vizsgálatát jelenti), majd áttért egy japán rajz bemutatására, melyhez végül magyar költeményt: Babits Mihály Vakok a hídon című művét illesztette. Hosszan beszélgettünk még szó és kép különbözőségéről, ekphrasziszról (Akhilleusz pajzsa), Panofsky nagy fogalmi leleményeiről, a kategóriák egymást átfedéséről.

Igen termékeny gondolkodás volt ez, mely Kati kiváló bemutatójából indult.

Végül képeket néztünk az Ikarusz bukására emlékeztető szín- és fényvilágú Claude Lorraintől, de láttunk szép számmal repoussoire-figurákat is.

Jövő alkalommal vendégségbe megyünk: Bodrogi Kati új tagtársunk hívott meg magához, a „Z”-bérházba….